Hosszan tanakodtak,hogy mi lenne az a kellemsen perverz dolog,ami feldobná az első hideg széllel dúsítot havas napot.
Cogolin szerint ha nincs benne baszás,nem érdekes, így ezen a bevált vonalon próbáltak érdekességet csampészni a havazás fehér puhaságába. Az lejobb ötlet a kissé,de frissen átfagyott pina dugása vészvillogóval a főúton.
Grimaud beizzította quattróját és elindultak dimbes dombos útszakaszokra "segíteni" az ott elakadott nőneműeknek. Az első elakadott autóhaz félmerev dákóval érkeztek,majd az ablakot lehúzve átkiabáltak: segíthetek?
Az ötvenes családapu túlsúlyos feleségével a bepárásodott kocsiban lehúzta az ablakot, és egy "jaj de rendeses, de jó,hogy erre járt" kezdetű monológgal megkezdte a beszélgetést. Cogolin közölte,hogy a fagyott tehnén pinája nem az igaz, és inkább elhúznak. Elhúztak.
Már több vágyálmukban nem szereplő szerencsétlen mellet elhúztak, mikor grimaud közölte,hogy jobb lenne egy prosti, akit nem ell megmenteni, mert már nincs igazán kedve kiszállni segíteni a Bódiszlilvinek sem.
Az új célt magukévá tették és megálltak az első kisebb növésű streetkurvánál,aki szó szerint összefagyott. A kialkudott összeg után Cogolin beült a hátsó ülésre és maga mellé ültette a kurvát. Elmondta a kurvának,hogy fagyos pinát kúrna, de tudta,hogy megfelelő alanyt választott,mert a nőből sütött a hideg. Elővette faszát és szólt Grimaudnak,hogy nyugodtan vezesen tovább,mert a nő jól szop, és nem okoz problémát , ha közben nézik a tájat. Mikor a kifagyott bula keményre szopta, lehúzta a harisnyáját és a bugyiját, majd a szoknyáját felhúzva Cogolin ölébe ült és ráhúzta magát annak tettrekész faszára.
Cogolin ekkor órási kiáltással elélvezett, pont abban a pillanatban,mikor a nő jéghideg valaga az öléhez ért. Ezután kurvaanyázásal folytatta, hogy még egy oda vissza tolás sem jött össze a pinában, hanem tulajdonképpen befelé menet elélvezett.
Grimaud lassan abbahagyta a visítást és közölte a nővel, hoyg elment a kedve a baszástól, inkább inna valamit az est hára lévő részében, majd ezzel a mondattal ki is baszta a kocsiból a ribancot.